Kádár Tibor

Kádár Tibor festőművész Kolozsváron született 1946-ban. A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola festő szakán diplomázott 1971-ben. 1971–74 között Marosújváron tanított műszaki rajzot, 1974-től 1987-ig pedig festészetet a kolozsvári képzőművészeti gimnáziumban. 1976 és 1986 között nyaranta a gyergyószárhegyi művésztelepen dolgozott. Rendszeressé váló zaklatások és politikai nézeteltérés, valamint állásából való elbocsátása után 1988-ban telepedett le Magyarországon.

Egy évig egy pesterzsébeti általános iskolában tanított. 1990-ben költözött családjával Veszprémbe, ahol 2021-ig élt és alkotott. Az 1990-es évek elején a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság művészettörténészeként dolgozott. Ezt követően kizárólag a festészetnek és a tanításnak élt.

Tagja volt a Magyar Képzőművészeti Alapítványnak, a Magyar Képzőművészek Szövetségének, a Magyar Festők Társaságának, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Veszprémi Művész Céhnek, melynek évekig céhmesteri posztját is betöltötte. 2004-ben öt művésztársával megalapította a figuralitást vállaló úgynevezett F Csoportot.

Több alkalommal bemutatkozott Hollandiában, Dániában, Németországban és Angliában is.

A főiskola befejezését követően az 1970-es évektől kezdődően fáradhatatlanul járta Erdélyt, főleg Kalotaszeget, miközben mindvégig tanított is. Az ottani táj és kultúra sokkal több volt számára egyszerű festői motívumnál; saját megfogalmazása szerint (a mai napig) a gyökereit jelenti. E korszak képeire jellemző a realista ábrázolásmód, melybe mindig vegyül egyfajta miszticizmus is. A táj mellett meghatározója képeinek az – elsősorban népi – építészet precíz megjelenítése. Tulajdonképpen megörökítette az akkor még menthetőnek vélt életformát, ezáltal a művészet mellett pótolhatatlan értékmentés is megvalósult. A népművészeti motívumokhoz – bartóki értelemben feldolgozva, mint a népdalt –, mindig szívesen fordult, és használta azokat. Az 1980-as évek végén előfordult, hogy ilyen témájú festményét bevonták egy-egy romániai kiállításról. (Kapu II.)

Magyarországra költözése után festészetében is változás észlelhető. Tanulmányútjai (Isztria, Hollandia, Anglia) hatására palettája gazdagodott, ábrázolásmódja fokozatosan az absztrakt felé fordult. Erőteljesebb színekkel kezdett dolgozni, melyeket nagyobb foltokban vitt a vászonra.

Korábban is gyakran készített sorozatokat, melyek ezt követően is jellemzőek lesznek művészetében: megjelennek a Földoltár, a Vízoltár több darabból álló kompozíciói. Előbbiek a meleg barnák, vörösek, okkerek árnyalataira, utóbbiak a rendkívül intenzív kékekre épülnek. A kék színből, valamint a fehérből kiindulva, ezeket mintegy átalakítva készítette el szintén több darabból álló; ezüstre alapozott sorozatát, mely az életműben különálló egységet alkot. Gyakran egy-egy tájkép absztrakt ábrázolását, az alapformákra és két-három színre, valamint az ezüstre történő leredukálását fedezhetjük fel ezeken az alkotásokon.

Mindeközben az 1990-es évek elején az őt körülvevő világban, elsősorban a Közép- Európában zajló események sem hagyták érintetlenül (Közép-Európa I–III.). A háború borzalmait megrázó erővel közvetítő alkotások számos városban szerepeltek. Ezzel összefüggésben új anyaggal kísérletezett, a műanyaggal. Az általa egyébként nem kedvelt anyagból készült térplasztikáiból, installációiból Veszprémben, a Csikász Galériában nyílt kiállítás 1996-ban.

A 2000-es évek elején az absztrakt felől egyre inkább a figuratív művészet felé fordult, melynek köszönhetően öt művésztársával (Diénes Attila, Filep Sándor, Horváth Lajos, Párkányi Raab Péter, Ughy István) együtt létrehozták az F Csoportot. A csoport tagjainak művészetében közös a nevükben is szereplő figurális ábrázolásmód.

Művészetének egy másik vonulatát képezik az irodalmi művekből, illetve azok alapján készült grafikái, melyek közül két nagyobb sorozat kiemelkedő jelentőségű: Nagy László és Dsida Jenő verseihez készített alkotásai a fekete és az ezüst árnyalataira épülnek, sok szöveggel, idézettel, olykor a teljes verssel, melyet a művész kézzel írt a képre. Dsida Jenőről portrét is festett, öt darabból álló kompozíciót. Legkedvesebb írójának, Krúdy Gyulának állít emléket a Szindbád című sorozatával (a regény szereplői mellett kiváló portrét festett Latinovits Zoltánról is).

Legújabb kompozíciói, a 2016-ban készült Kitekintő I.-II.-III. című sorozata visszatér alapvető Kalotaszeg-élményéhez. Megfigyelhető a korábban is jellemző népművészeti motívumok absztrahálása, az erőteljes színek, egyfajta látomásos ábrázolásmód, mely kifejezi azt, hogy az 1970-es években még fellelhető kultúra és életforma mára végérvényesen és visszavonhatatlanul megváltozott.